Távozik a Disney vezetője2009.09.25. 22:01
szignálta: Emma időpont? 2009.09.25. erősebben? 22:00
Dick Cook 38 esztendő után hagyja el a Walt Disney Studios-t. Igazán sikeres éveket tudhat maga mögött Dick Cook a Walt Disney Studios vezetőjeként, hisz hét esztendőnyi igazgatása alatt született többek között a Karib-tenger kalózai trilógia, vagy épp a magyar mozikba hamarosan érkező animációs film, a Fel. Cook 38 éve áll a Disney alkalmazásában, pályafutása során 63 film elkészítésében működött közre, csak általa több mint százmillió dolláros bevételre tett szert a filmgyár. Lemondása hátterében állítólag az áll, hogy nem értett egyet a cég utóbbi időben hozott döntéseivel. Többek között, hogy szorosabbra fűzték az együttműködést a korábban konkurenciának számító Dreamworks-el, valamint a Marvel-el. Emellett, Cook számára nem eshetett jól a Disney vezérigazgatójának, Robert Iger kritikája sem, amely szerint az előbb említett Fel megbukott volna. Sokak szerint ugyanis a gazdasági világválság, valamint a szokatlanul enyhére sikeredett szeptemberi hónap jelentett komoly bevételkiesést az összes filmforgalmazónak Európa-szerte. Dick Cook lehetséges utódaként említik a Marvel egyik szakemberét, Kevin Feige-t, vagy a jelenleg a DreamWorks-öt erősítő Stacey Snider-t. De elképzelhető, hogy „házon belülről” oldják meg pótlását, és a Disney Channel-nél ténykedő Rich Ross-t teszik meg új igazgatónak.
Forrás: premierfilm.hu
|